Kristóf István: Fény-Nap

2016. szeptember 10.
szerző: Kristóf István
téma: Róna

E nap a Fény napja:
e napon Nap Fénye jő,
s véle elszáll az Idő,
mely immáron nem maradhat.

Csobogó patakok tiszta vize
jő hegyek szívéből fakadva,
csengettyű zenével megáldva
völgy némaságát.

Ősök Szelleme szeretet emlékkel
száll tova völgyeken,
s hegyek ormán
tiszta könnyedséggel,
Fény-áradással zavartalan.

Puszták,tengerek,sziklaszirtek
Ős-Világa,
s a Világok mindenike
jő el hozzád ma.
E nap a Fény napja:
e napon Nap Fénye jő,
s véle elszáll az Idő,
mely immáron nem maradhat.

E Világ nem nyújt néki helyt tovább.

Vedd át helyed!
Önmagad Útján jártál be
számtalan Létet,
tapasztaltál meg oly sokféle Éltet.
Tanultál, hogy e nap tiéd légyen.

Bölcs Szellemed tapasztalt
a hosszú út alatt,
s láthatott teremtő álmokat,
Világ-Léteket,
felvillanó és kihunyó
parány Élteket,
hogy egyszer megérkezz e helyre,
mely kezedbe ad Mindent.

S most tedd mit bölcs Szellemed súg,
hisz Te vagy ő,
az örök Mindenség időtlen Világa,
álmokban teremtő Lét.

A végtelenbe távozó,
végtelenből érkező,
örök utazó
Teremtő Mindenség.
Ő már Te vagy,
Te vagy a Világ,
Te vagy a Lét,
Ti vagytok a számtalan Világ,
Ti vagytok az ezerarcú Lét
végtelen tere,
s kezetekben ott a Világ:

Végtelen Mindenség,
mely Egy,
hisz a Szellem-Lét értelme,
a múlandó Lélek egyetlen oka,
mely Fényt hoz a Mindenségbe,
értelmet a Világ-Létbe,
az örökkön örökké való:
Szeretet-Óceán.