TUDATOSSÁG | Halál

26. rész

2016. december 21.
szerző: Kristóf István
téma: Kozmikus Tudatosság

Nem a vég, ahogy az anyagba ragadtak gondolják, csupán tudatállapot változás. Tudjuk, hogy számos inkarnációt élünk meg a Földön, a számunkra berendezett küzdő és játszótéren

Kapcsolatunk a Halállal

Már érintettük korábban a halál témakörét, azonban nem túl részletesen, így azt gondolom talán szánjunk rá néhány gondolatot, hogy megérthessük, és megkönnyítsük viszonyulásunkat hozzá.

A halál voltképpen visszatérés a magasabb síkokra. Leszületéskor a Tudatunk leválasztódik a Forrás tudatáról, és a fizikai testbe vetül, ily módon álomszerűen éljük végig egy-egy életünket. Majd a halál pillanatában tudatunk, azaz Szellemünk visszakapcsolódik a Felsőbb Én, vagy a Teremtő Forrás Tudatához.

Inkarnációk, Előző Életek

A halál tehát nem a vég, ahogyan az anyagba ragadtak gondolják, csupán tudatállapot változás. Tudjuk, hogy számos inkarnációt élünk meg a Földön, a számunkra berendezett küzdő és játszótéren. A 3. dimenzióban ez egy időhöz kötött folyamat, ahol egymás után követik egymást az évek-évtizedek-évszázadok-évezredek-eonok. Így beszélhetünk egymás után megélt életekről. Ki-ki amennyit megélt, és amennyit meg fog élni.

Az életeink percről-percre meghatározott forgatókönyv szerint játszódnak, akár egy film, melynek főszereplői vagyunk. Tehát ezek a Mi életeink, a Mi filmjeink, így a Mi felelősségünk, a Lényünk feladata és felelőssége hogyan éljük le ezeket.

Szabad Akarat

Ha a szabad akaratunkat bevetjük, amihez minden jogunk megvan a Földre születéskor, akkor a forgatókönyvbe beleszólunk. A forgatókönyvet ez miatt módosítani kell, vagyis a magasabb létsíkon lévő Felsőbb Énünk, aki kapcsolódik a tudatunkhoz, és velünk együtt tapasztalja mindazt, amit megélünk (gondolatok, érzelmek, érzékelések, és tettek szintjén) a maga szintjén egy-egy szabad akaratból megtett döntéssel, változtatással egy időben módosítja a forgatókönyvet, és a sorsunkat új mederbe tereli.

Persze. Hiszen ezen döntéseket sem az emberi részünk hozza, hanem a Felsőbb Én „gondolja meg magát”, és változtat. Mert hogy az Ő tudata dolgozik bennünk is, nem az ember dönt, hanem a Felsőbb Én tudatosul az ember tudatában. Talán kicsit bonyolult…

Az ő síkjában nincs idő, ezért ő nem egymás után éli és látja életeinket, hanem egyszerre látja és tapasztalja valamennyit. A szabad akarat érvényesítése valójában a sors, a Felsőbb Én, és a Forrás-Isteni Terv egós elutasítását jelenti. Vagyis az egó megmutatkozik általa, mintha az egó bármit is tehetne önállóan, a Felsőbb Én akarata és szándéka ellen.

NEM TEHET!

De a földi játszótér egyik illúziója, hogy úgy éljük meg mindezt, hogy igen, mi döntöttünk.

Szabad akaratból hozott döntéseink /illúziói/ okot adnak a sorsunk átírására. Ha ez az ok kihat más életeinkre, akkor karmáról beszélünk. Életeink fő célja, hogy tanuljunk, tapasztaljunk, megéljünk olyan dolgokat, amiket csak a sűrű és alacsony rezgésű fényben, vagyis az anyagi világban tudhatunk. Ezen tapasztalatokkal térünk vissza a magasabb létsíkokra a halálkor. Gyakorlatilag ilyenkor újraegyesülünk Felsőbb Énünkkel.

A Halál Pillanata

Halálunkkor kilépünk a Testünkből és a Szellemünk, valamint a Lelkünk (Auránk és Asztráltestünk /magas rezgésű finom energia testjeink/ ) együtt emelkednek, vagyis rezegnek, rezdülnek át egy másik síkra, vagy tudatszintre.

Ebben a köztes síkban 48 napig tartózkodhat Lelkünk (és Szellemünk egysége). Addig van elegendő saját energiája a maradáshoz. Ez alatt el kell búcsúznunk mindattól és mindazoktól, akiket és amiket hátrahagyunk.

Nekik akik még a Földön maradtak, pedig el kell engedniük bennünket, hogy visszatérhessünk eredeti, a köztesnél magasabb létsíkunkra. Ideális esetben egy tudatos embernél, egy tudatos családban ez 48 napon belül megtörténik.

Földi idő szerint ezután 2 év amíg a sorsunkat és karmánkat kielemezzük, levonjuk a tanulságokat, áttekintjük a tapasztalásokat. Ha letelik a 2 év, akkor ismét leszülethetünk a Földre, de ez lehet sokkal több idő is. Leszületés előtt természetesen ki kell dolgoznunk a forgatókönyvet a sorsfeladatok, és karmikus következmények szempontjából, és találnunk kell egy erre ideális testet és életet.

Születés és Halál

Nagyon egyszerűen és szemléletesen tehát egy-egy élet úgy zajlik, hogy megszólal a hangszóró az öltözőnkben, hogy kezdődik a forgatás, sminkelünk, felvesszük a jelmezt (A Testünket) és a belépünk a forgatás helyszínére, vagyis leszületünk.

Ekkor azonban már csak a földi létet érzékeljük, és elfelejtjük kik voltunk, és honnan jöttünk. Szellemünk, a Felsőbb Énünk Földi része folyamatosan kontroll alatt tart bennünket, velünk van egész életünk alatt. Persze sok segítőnk is velünk van közben, akik segítenek, hogy nehogy máskor szenvedjünk balesetet, vagy haljunk meg, mint ahogy az a forgatókönyvben meg lett írva.

A halálunkkor ezek alapján nem történik más, mint hogy levetjük a földi jelmezt, tudatunk kiköltözik a fizikai testből, és a 3.dimenzióból távozik, így visszatérünk elfeledett Világunkba, magasabb dimenziónkba.

Egy dolog azonban nagyon fontos. A sötét középkorral együtt téveszmék, rossz (ám valószínű, hogy szándékos) dogmák lettek elültetve az élet és halál dolgairól az emberek tudatában. Ezek a hatalmat szolgáló eszmék a félelmekre hatottak, a félelmek által kívánták a felkapaszkodott hatalmat megtartani, és sajnos ez a középkori felfogás a mai napig itt él bennünk.

Félünk a haláltól!

Bűn és Félelem

Számtalan cselekedetet bűnnek könyvelünk el. Az élőknek és a más létsíkokra visszatérőknek (halottaknak) egyaránt hátrányos és rossz szemlélet, és szokásrendszer maradt vissza a mai napig.

A halál más kultúrákban fehér ruhában ünnepelendő esemény, mely mindenki számára pozitív kicsengésű. Nem félelmet áraszt, és veszteséget, szomorúságot, hanem befejezést, lezárást, egy új kezdetet.

Ez lenne a normális és követendő. Ha azonban nem engedi el egy élő a meghalt hozzátartozóját, nem bocsátja el szeretettel és elfogadással, esetleg megbocsátással a létsíkjára, akkor szegény Lélek (és Szellem) itt ragad a 48. napon túl, amit úgy tud átvészelni, hogy energiát szív el az élő emberektől.

Ez egy természetellenes folyamat. Fontos, hogy szeretettel és elfogadással bocsássuk el halottunkat az útjára, a Világba, ahová való, ahová mi is vissza fogunk térni. Magunknak és neki okozunk azzal karmát, ha sirámokkal és megkötő szavakkal itt tartjuk őt ezen a létsíkon. (Miért haltál meg? Ne hagyj el! Maradj velem! Nem teheted ezt! stb.)

Ezekkel idekötjük, és számos bajt okozunk vele, ahelyett, hogy elfogadnánk és szívből örülnénk, hogy jobb helyre emelkedhetett fény-testvérünk. A halála valóban fájdalomként és hiányként mutatkozik a Lelkünkben, azonban ez a mi gondunk, önzés lenne e fájdalom miatt ide kötni, és felesleges negatív karmát okozni neki és magunknak.

A magyar őshagyományban a halottól ünnepélyesen búcsúztak el. Megterítettek a helyén az asztalnál, kedvenc ételét megfőzték, majd közösen leültek az asztalhoz. Asztrálteste részt vett a halotti toron, és ott minden szerette elbúcsúzott tőle, szeretettel elengedte, így gond nélkül távozhatott a földi világból békességgel.

Fontoljátok meg mindezt, és cselekedjetek belátásotok szerint. A mostani időkben sok Lélek dönthet amellett, hogy visszatér a Valódi Világba, a Fénybe, ne ragasszátok ide őket, már ha megértettétek mindazt ami e sorokban foglaltatik. 

Köszönöm, hogy velem tartottál.

Legyen Fénnyel Telő a Napod!

Ölellek.