Kristóf István: Ébredés

2018. november 13.
szerző: Kristóf István
téma: Róna

A Sötétség és földhöz ragadt vágyaitok irányították mindennapotok. Nyugvó csend zajában keltetek, s jártatok, néhány próféciát kétkedve halltatok.

A hajnali pirkadat űzi el álmotok,
és hogy kié volt az igazak álma,
választ nem kaptatok.

Rémálom?

A Sötétség és földhöz ragadt vágyaitok
irányították mindennapotok.
Nyugvó csend zajában keltetek, s jártatok,
néhány próféciát kétkedve halltatok.

A Fény-korában,
nem úgy ,mint korábban,
egy új kezdet jeleit érezhetitek áttörni
a közönyötök kemény páncélján.
A lágyuló keménység ,
s a szürkülő sötétség mutatja
utatok honnan hova tart.

Kaotikus magányotokban
a változás tavasz illata árad szét tagjaitokban.
Csak ne mondd, hogy Ne!
Itt a kelés ideje!
Itt a kellés ideje!

Másnak is kellesz,
nem csak magadnak, s magányodnak.

Élj, s éltess!
Ne félj, csak félts!
Szeress ha érzed,
azt ami éltet!

Ha neked más kell,
döntsd el és állj fel,
ki haraggal közelít,
útjából állj el,
s ha melletted elrohan,
pihenj csak nyugodtan.
A haragvók rohannak,
elbuknak, s rohadnak.

Folytasd csak utad,
de ha nem térsz ki időben,
reményed elvész,
s helyed elveszted,
mely nem is volt soha tied.

Isten veled!

De ha látod a jelet,
életed fénylő esőcsepp,
mielőtt lehull,
s a tengerbe vész,
a fényt ezer színben szórja szerteszét,
s a sok millió esőcsepp szivárvány glóriát ível
Öreg Anyánk agg fője köré.

E káprázatos kör pedig
Én vagyok,
Te és még Valakik,
kik még most is itt állunk,
ébren vagyunk, és mégis álmodunk.

2006.04.04.